Thealógia, tudományos háttér, negyedik rész: A Kígyó szimbolikája V/I. A nemzőerő

Eddig áttekintettük a történeti alapokat, és felvázoltuk azt a földrajzi és időbeli keretet, ahol és amikor megszületett a Nagy Istennő kultusza.

Most következzen az egyik legfontosabb jelképállata, a kígyó.

A KÍGYÓ ÉS A NEMZŐERŐ 

Habár a legtöbb antropológus, régész és pszichológus a kígyót a termékenység és a fallosz szinonimájának tekinti, Merlin Stone művészettörténész más megoldást javasol,834 nevezetesen a kígyó „eredetileg nőneműként jelenik meg a Közel- és Közép- Keleten és általában a bölcsességhez és a jövendőmondás képességéhez kapcsolódik, sokkal inkább, mint a termékenységhez és növekedéshez”. 

J.C. Cooper másként látja: 835 szerinte a kígyó „az önmagukat teremtő istenségek és a föld erejének jelképe. Szoláris, földmélyi, szexuális, túlvilági és az erő megjelenése minden szinten, az összes anyagi, és szellemi hatalmak forrása, és szorosan kapcsolódik az élet és halál eszméjéhez is”. 

Marija Gimbutas írja a Poduriban, Romániában talált huszonegy kígyóistennő- szoborról, amelyek a Neolitikum idejére, Kr.e. 4800 és 4600 közé datálhatók, bizonyítják, hogy a Nagy Istennő, de legalábbis a Kígyóistennő tisztelete széles körben elterjedt a Mediterráneum területén, Európában és a Közel-Keleten egyaránt. 

„A karjuk hiánya, a kígyóformájú fejük, és a hasuk köré tekeredő kígyók azt sugallják, hogy a Kígyóistennőt és kísérőit ábrázolják, és csak egyikük bír karokkal, amiket a hatalom pózában emel az arcához”.836 

Marija Gimbutas szavaival élve: „a kígyó az életerő és az élet folytonosságának fő jelképe, aki biztosítja az életerőt az otthonokban, és a család és az állati élet jelképe”. 837 

Johannes Maringer is azt vallja,838 hogy a kígyó, mint az élet, az életerő szimbóluma már a Neolitikum idején is megvolt, amint azt a Carnacban, 1922-ben feltárt neolitikumi sír mellékletei is bizonyítják, továbbá a kígyó az elhunyt ősök jelképe is volt. Gimbutas szerint nem a kígyó anyagi teste volt szent, hanem egyrészt az, amit megtestesített, másrészt az az erő, amit benne láttak az ősi emberek. 839

Çatal Hüyük

A talán legismertebb közel-keleti ősvárost, Jerichót (Kr.e. 7. évezred eleje) időben megelőzi az anatóliai Çatal Hüyük városa (Kr.e. 8. évezred).840 Maurice Vieyra írja, hogy megdöbbentő az a vallási-kulturális egység, amely Anatóliát az újkőkorszaktól a kereszténységig jellemzi,841 és magyarázat nélkülinek is tartja. 

Çatal Hüyük városa (rekonstrukció)

A gyakorta előbukkanó férfiszobrocskák rendszerint merev fallosszal „rendelkeznek”, ezeknek szintén a termékenységben lehetett szerepük, akár az istennő-idoloknak.842 A kígyó viszont jóformán csupán stilizációs mintaként voltak jelen. A falakon és pecsétnyomókon látható spirális jellegű minták egy része, meglátásom szerint, egyértelműen a kígyó leegyszerűsítései. Azt a pattintott kőpengéjű tőrt, aminek kígyót mintáz a csontból készült nyele, egy férfi csontváza mellett találták meg.843

Kréta

Santarcangeli így foglalja össze a krétai préhellén vallás lényegét: 844 „A szigeten nyoma sincs olyan… templomoknak, melyeket az istenek képmásai befogadására építettek volna: olyannyira nem találunk ilyesmit, hogy megalapozottnak tűnik az a nézet, mely szerint a szigetbeliek vallásos kultusza sokkal inkább a föld alatti  istenségek imádására irányult volna; ennek látjuk nyilvánvaló jeleit a labirintus és a
Minótauros történetében, valamint általában abban a tényben, hogy mekkora
jelentőséggel bírt náluk a bika „kultusza”. Vallásukban… a női istenségeknek – akik természettől fogva „földi” és „titokzatos” istenségek – feltétlenül uralkodó szerep jutott… legismertebb a szobrok alapján egy „Vadállatok Úrnője”, görögül Potnia Thérón nevű istennő… vagy ez az istennő, vagy…. Egy másik női istenalak feltehetően a termékeny természetet személyesíti meg, hasonlatosan az ázsiai Kybeléhez, az istenek anyjához, akit a Kurések, istenek vagy démonok vesznek körül.” Továbbá „a krétai-égei civilizáció felett egységesen uralkodik a Nagy Anya alakja. Ő a hegységek és az állatok úrasszonya. A kígyók és a föld alatt élő lények az ő állatai, de a madarak is az ő jelenvalóságát jelképezik… Kultuszát már a kőkorszak idején megtaláljuk.”845 Illetve „számos jel támasztja alá…, hogy a Nagy Anya kultuszában a termékenység szertartását… eredetileg a Nagy Anya, valamint fia s egyben szeretője között ünnepelték,
majd a végén ez utóbbit feláldozták…”.846 

Knossosi Palotában talált, i.e. 1650 körülről származó Kígyós istennő szobor

Bár a feláldozással nem érthetünk egyet minden fenntartás nélkül, tény azonban, hogy Krétán ismerünk bikaáldozást megörökítő freskót. Két ábrázolás szerepel azonban egyetemlegesen mindenütt: a kétélű bárd és a bikaszarvak. 847 Santarcangeli írja, hogy a kétélű bárd talán a bika nemiszervét jelképezte, s lehet, hogy „a nagy alvilági metermékenyítő istennő kiegészítője” volt.848 Hood megállapítása szerint a bronzkori krétaiak legfőbb istensége – istennő volt, s vagy egy istennőt képzeltek el különböző aspektusaiban, vagy különböző nevű, de alapjában véve azonosnak tekintett jellegű istennők csoportját imádták.849 

Knossosi Kígyós istennő szobor, i.e. 1600 körülről

Ez az istennő, vagy ezek az istennők a közel-keleten mindenütt tisztelt termékenységistennő(k) változata(i) volt(ak), s a vele együtt tisztelt férfi istenség(ek) az istennő(k) fia(i), illetve férje(i) volt(ak). 850 Santarcangelinél olvashatjuk még továbbá a Nagy Istennőről: „Mint mindenütt – a nagy Istennő Anya Krétában, Démétér a görögöknél – a Poklok Úrasszonya is, az Alvilág és a halottak istennője is. A halottak, akiket Plutarchos szerint „démétrioi”-nak neveztek, ebben az esetben is az ő tulajdonába kerülnek: öle a
halálnak öle, ugyanakkor pedig a termékenység anyaméhe is, minden, ami eleven,
innen származik.”851 A „kígyós-„, „pajzsos-„, „mákfejes fejdíszű-„, és „eksztatikus tánccal megidézett istennő”, s az „Állatok Úrnője” mellett a 14. sz. folyamán jelenik meg a „Felemelt kezű istennő” típusa, és kis szentélyei a palotakomplexumok pusztulása után is tovább működtek.852
821 Erről a korszakról az utóbbi években többek között Banning írt kiváló összegzést: Banning, E. B.: The
Neolithic Period: Triumphs of Architecture, Agriculture, and Art. In: Near Eastern Archaeology 61. (4),
1998, 188-237. (Banning 1998). Egy húsz évvel korábbi tanulmány a társadalmi változásokra
összpontosít: Bender, B.: Gatherer-Hunter to Farmer: A Social Perspective. In: World Archaeology 10 (2),
1978, 204-222. (Bender 1978).
822 Walker – de Laet 1981, 108; Wilson, I.: Az Özönvíz előtt. Budapest, Gold Book, 2001, 92-93. (Wilson
2001).
823 Santarcangeli, P.: A labirintusok könyve. Budapest, Gondolat, 1970, 111. (Santarcangeli 1970).
824 Hahn 1980, 53.
825 Hahn 1980, 56-57.826 Eliade 2002a, 41.
827 Eliade 2002a, 41.
828 Eliade 2004, 117.
829 Eliade 2004, 118.
830 Eliade 2002a, 47.
831 Hahn 1980, 49-50.
832 Neumann 2005, 111. skk.
833 Neumann 2005, 111.
834 Stone, M.: When God Was A Woman. New York, Barnes & Noble, 1993, 199. (Stone 1993).
835 Cooper, J. C.: An Illustrated Encyclopaedia of Traditional Symbols. London, Thames and Hudson, 1978,
147. (Cooper 1978).836 Gimbutas, M.: The Civilization of the Goddess: The World of Old Europe. San Francisco,
HarperSanFrancisco, 1991, 343. (Gimbutas 1991a).
837 Gimbutas 1991a, 236.
838 Maringer, J.: The Gods of Prehistoric Man: History of Religion. London, Phoenix Press, 2002, 170-171.
(Maringer 2002).
839 Gimbutas, M.: The Language of the Goddess, San Francisco, HarperSanFrancisco, 1991, 121. (Gimbutas
1991b).
840 Eliade 2002a, 44-45.
841 Maurice, V.: Les religions de l’Anatolie antique. In: Puech, H. Ch. (ed.): Histoire des religions I-III, Párizs,
Pléiade, 1970-1976, 258. (Maurice 1970).
842 Neumann 2005, 116.
843 Wilson 2001, 113.
844 Santarcangeli 1970, 83.845 Santarcangeli 1970, 84.846 Neumann-t idézi Santarcangeli: Santarcangeli 1970, 84.847 Santarcangeli 1970, 89.848 Santarcangeli 1970, 89.849 Hood, S.: A minószi Kréta, Budapest, Gondolat, 1983, 154. (Hood 1983).850 Hood 1983, 154-155.
851 Szintén Neumanntól származó átvétel. Santarcangeli 1970, 84. A vastag kiemelés tőlem származik.
852 Hegyi, D.: Polis és vallás. Budapest, Osiris, 2002, 17. (Hegyi 2002).