Az egó - ellenség vagy szövetséges?

Régóta elterjedt hitrendszer az ezoterikusok és a spirituális utakon járók között, hogy az egó valamiféle rossz, gátló tényező, amit le kell győzni, félre kell állítani.

Vannak, akik büszkén hirdetik, "Én már megszabadultam az egómtól. Én már csak azért vagyok itt, hogy másokon segítsek".
Közben észre sem veszik, hogy jóformán egóból állnak csupán.

Összhang a cél

A cél az, hogy megtaláljuk az összhangot önmagunkkal. A tudat, az egó és a test olyan, mint lovas és lova. Ha küzdenek egymással, mindenki rosszul jár, de amint elfogadja mindenki a maga helyét és egymást kezdik segíteni, megvalósul az összhang.

De mi az egó? Aki tanult pszichológiát, annak rögtön beugrik Freud, aki lefektette pszichoanalízis alapjait és a tudat három rétegét különböztette meg: Id, mint állati, ösztönös réteg, Ego mint hétköznapi tudat, elme, és Superego, mint külső hatásra kialakult felettes én.

Egó = Én

Az egó eredetileg ugyanis ennyit jelent: "Én". Az ezoteria világában azonban egy felvett álarcot, külső réteget, maszkot jelent. Ez pedig a perszóna (személyiség) a pszichológiában.
Amikor tehát az egóellenes hitrendszerrel találkozunk, tartsuk szem előtt, hogy az illető a perszónával, a külső személyiséggel harcol, nem pedig a valódi Énnel.

Freud szerencsére éppen olyan meghaladott, mint Frazer vagy Platón. Elindították a folyamatokat, de azon túl, hogy ráleltek valami fontosra, szinte mindenben tévedtek.

Egó = Bőr

Mi hát az egó a spiritualitás világában? A tudat legkülső rétege. Az egóra éppen olyan szükség van, mint a bőrünkre. Az egó a spiritualitásban ugyanaz, mint a bőr a test világában: ez az elsődleges határoló felület és védelmi vonal a külvilág és az egyén között, egyszersmind önálló érzékszerv is.

Ahogy a bőrünket nem érdemes túlmisztifikálni a fontossága elismerése mellett, ugyanúgy az egót (avagy perszónát) is a maga helyén kell kezelni: egységben az egésszel.

Amiként a bőrünket nem tekintjük valami mumusnak, úgy az egónk is, a tudatunk határoló részeként elfogadva máris szövetségesünkké válik.

És amiként a bőrünk is koszolódik és viszketni tud, az egónkat is érdemes tisztán és ápoltan tartani. A rühes, szagló bőr pont olyan visszataszító, amilyen vonzó a tiszta, csendes egó.

Egó = Szövetséges

Dobjuk ki tehát az egóellenes hitrendszereket, béküljünk ki magunkkal, fogadjuk el az egónkat lényünk részeként és a szövetségesünkké válik. Tudjuk, hogy csupán egyetlen élet erejéig kísér el (kivéve, ha vámpírokká válunk), éppen úgy, ahogy a testünk is.
Ha butaságnak tartjuk a saját testünk ellen való küzdelmet, nos, az egóellenességet is ugyanolyan tévedésnek fogjuk látni.

Elfajzott egók

Ha a szövetséget nem kötjük meg, és folytatjuk a harcot, akkor azzal önmagunknak ártunk. Négyféle vereség is érhet minket - hiszen aki harcol, az veszíthet is.

1. A felfújt lufi egó

A leggyakoribb elfajzás a felfúvódás. Az ilyen egó nem erősödik, csupán növekszik, hatalmasra duzzad és látványos - ám üres belül, érdemi tartalom nélkül.

És minél nagyobbra fúvódik, annál kisebb tű kell ahhoz, hogy kidurranjon.

2. A játszmás egó

Ha az egó újra és újra harcba hív, és játszmákba bonyolódik, lassan de biztosan felzabálja önvalódat. Elmédet egyre inkább a csaták, a játszmák fogják kitölteni, és az egód egyre erősebb, vastagabb lesz. Amikor pedig lehull az álarc, mögötte egy szétrohadt tudat marad.

3. Az elengedett egó

Milyen gyakran is mondják: engedd el az egód! Békét akarsz? Az 'én' az egó, az 'akarok' a törekvés - engedd el az egót és a törekvést és békére lelsz.

Végül is... igen, elengedheted az egód, az akaratot, és akkor békés leszel, kedves és aranyos.

Pont mint egy birka. Birka akarsz lenni? A te dolgod. Nézd, milyen édesen mosolyog!

Egészen a vágóhídig...

4. A vérkomoly egó

Mind ismerünk olyan embereket, akik túlságosan komolyan veszik magukat. Szentül hiszik, hogy önnön fontosságuk mindenen túlmutat, és őket komolyan kell venni. Hiszen fontosak. Meg komolyak. Mert a fontosság komolyságot igényel és a komolyság fontosságot teremt.

Közben észre sem veszik, hogy végtelenül jelentéktelenek a teljes egészhez képest, és ha találkoznának gyermekkori énjükkel, kölcsönösen elborzadnának - a gyermek azon, milyen savanyú és ijesztő a bácsi/néni, a felnőtt pedig azon, mennyire csélcsap és vidám a gyermek.

(Tegyük hozzá, a természetes komolyság nem ide tartozik. Egy gyermek is lehet komoly, sőt ők tudnak igazán természetes komolysággal megnyilvánulni. A valódi tekintély sem tartozik ide, amit tettekkel és példamutatással érdemel ki valaki. A vérkomolyság egy álarc, egy szerep, amely a belső sivárságból és a karizma hiányából fakad).

Minden férfi és nő egy csillag - avagy a tükör hamis törvénye

Egyre inkább terjed két alapvetően hibás ezoterikus tanítás:
1. A világ azt tükrözi vissza, ami bennünk van. Mindenki tükör, mindenkitől azt kapjuk vissza, amit adunk, és mindenkiben azt a rosszat vagy jót látjuk meg, ami bennünk is ott van.

2. Legyél alázatos, ártalmatlan, emberséges, adakozó, és akkor csak jó dolgok érnek. Ha mégis érnek rossz dolgok, akkor még mindig túl nagy az egód.

Micsoda szélhámosságok! Látszólag csak érintőlegesen kapcsolódnak, a közös mégis ugyanaz bennük:

Te vagy a hibás, ha bármi rossz történik veled, mindenki más ártatlan - hiszen rossz dolgok csak az önzésed, egód miatt érnek és egyébként is mindenki csak visszatükrözi azt, ami benned van/belőled származik.

Ideje leszámolni mindkét romboló, pusztító, negatív programmal, hitrendszerrel, vagy nevezd, ahogy akarod.

Forrás

Minden férfi és nő egy csillag

Minden férfi és nő a saját útját járó, önálló, egyedi személy, akiknek megvan a maguk célja, oka, pályája. Ahogy milliárdnyi csillag születik, fénylik és huny ki végül, úgy van ez az emberekkel is. A külső sötétséget lehet, hogy nem oszlatják szét, de fényük mégis látható akár évezredek, milliók távlatából is.

Amiképpen kisugározzuk magunkból azt, ami bennünk van, ugyanígy tesz mindenki más is! Mindannyian tükrök vagyunk és fényforrások - éppen annyira kapjuk vissza azt, amit mi adunk, amint megkapjuk azt is, amit mások maguktól adnak.

Valaki negatívan viszonyul hozzád, pedig te elfogadó és pozitív vagy? Akkor a hiba nem benned van. Ő maga, saját jogán, saját csillag-jogán negatív. Az elfogadó és pozitív hozzáállással viszont változtathatunk rajta - azzal, hogy megmutatjuk, csillagként, napként sugározzuk felé az elfogadást.

De a változást ekkor is ő, mint szuverén egyén fogja meglépni.

Egyszerre vagyunk tükör és nap, fényforrás és fénytükröző.

Nézzük meg máshonnan: ha csak tükrök volnánk, akkor valójában csak visszatükrözni tudnánk mások dolgait. Viszont akkor az a visszatükrözés honnan eredne - ha egyszer mindenki más is tükör?

Aki a Tükör hamis törvényét vallja, azt vallja, hogy mindenki, így ő maga is csupán egy bábu, egy figura a sakktáblán, ahogy mindenki más is.

"Rossz" hírünk van: mindenki felelős a saját tetteiért. Nem égi és infernális hatalmak mozgatta sakkbábuk vagyunk.
Csillagok vagyunk, a saját pályánkon, saját tempónkban haladva. Hatunk egymásra, de nem mi adjuk másnak a fényüket, ahogy mások nélkül is tudunk világítani.

Szabaduljatok meg a hamis hitrendszerektől, és vállaljátok a felelősséget a saját életetekért!